KIVA lázban ég az ország

Kedves Partnereink!

 

A kisvállalati adózásban (KIVA) lényeges változást hoz, hogy jelentősen bővülhet azon vállalkozások köre, akik választhatják ezt az adózási módot.

 

KIVA-t akkor választhatja egy adóalany, ha

  • az alkalmazotti létszáma – átlagos statisztikai állományi létszám – nem haladja meg az 50 főt (ez 2016-ban 25 fő volt), és
  • az előző évi várható bevétele és mérlegfőösszege várhatóan nem haladja meg az 500 millió forintot.

 

A már KIVA adóalanyok esetében további változás, hogy nem szűnik meg a KIVA adóalanyiságuk akkor, ha az 50 főt vagy az 500 millió forint bevételt túllépik. A KIVA-ból történő automatikus kizárás csak akkor következik be, ha a létszám meghaladja a 100 főt (ez eddig 50 fő volt), illetve a bevétel az 1 milliárd forintot (ez eddig 500 millió forint volt). Automatikus kizárást jelent még idén, ha az adóalanynak az adóév utolsó napján a végrehajtható és nyilvántartott adótartozása meghaladja az 1 millió forintot. A változás az, hogy ezt 2017-től nettó adótartozásként kell értelmezni.

 

A legnagyobb változás az adóalap meghatározásának szemléletében történt. Eddig pénzforgalmi alapon kellett meghatározni az adóalapját, amely jelentősen függött a kimenő és bejövő számlák megfizetésének időpontjából, így jelentős bizonytalanságot hozott a fizetendő adóelőleg tervezhetőségében. Éppen ez indokolta, hogy kis számú vállalkozás választotta ezt az adózási módot. 2017 évtől azonban az adó meghatározásából eltűnt a pénzforgalmi szemlélet, s az adó és adóelőleg meghatározása a kettős könyvvitelben kimutatott adatokon nyugszik.

 

A 2017. január 1-jével a személyi jellegű kifizetések és a tárgyidőszakban jóváhagyott osztalék összegére épül. Ehhez járulnak hozzá – most már kisebb számban is lévő - módosító tételek:

 

Növelő tételek

  • Tőkekivonás révén a ST csökkenés összege (JT csökk esetén ST-ét arányosan kell csökkenteni!)
  • KIVA időszak alatt jóváhagyott osztalék összege;
  • Pénztári növekmény értéke;
  • Nem vállalkozás érdekében felmerült költség, ráfordítás;
  • Adóalanyiság időszakában bármely időszakra megállapított és megfizetett bírság, pótlék összege; •   Behajthatatlannak nem minősülő elengedett követelés;
  • Kapcsolt felek között nem piaci ár miatt növelés.

 

Csökkentő tételek

  • Tőkebevonás révén a ST növekedés összege;
  • Kapott (járó) osztalék címén az adóévben elszámolt bevétel;
  • Pénztár értékének tárgyévi csökkenése;
  • 2017 előtt is KIVA alany esetén további csökkentő tétel;
  • Kapcsolt felek között nem piaci ár miatt csökkentés.

 

Az adóalap számításnál további csökkentő tétel – bizonyos határok között:

  • KIVA Előző évek növelő és csökkentő tételekből elhatárolt összege;
  • TAO (társasági adó) előző évekből elhatárolt veszteség;
  • Korábban még használatba nem vett tárgyi eszközök (beruházások), szellemi termékek és kísérleti fejlesztés aktivált értékével kapcsolatos kifizetések.

 

A KIVA mértéke a szociális hozzájárulási adó csökkentésévével párhuzamosan 14 %-ra csökkent.

 

Ahhoz, hogy azt meg tudjuk határozni, hogy a KIVA adózási mód megéri-e az adott vállalkozásnak, össze kell hasonlítani az ugyanarra az időszakra vonatkozó társasági adóval. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a TAO számításnál alkalmazott különféle adóalap csökkentő tételek és adókedvezmények a KIVA választásnál azonban nem érvényesíthetők. Ezért célszerű a tervezésnél beszámolóval lezárt év adatai alapján kikalkulálni a KIVA-t és a TAO-t, s ehhez képes előre vetíteni a 2017 év tervezett bérjellegű adatokat.

 

A könyvelők – tanácsadói tevékenységük keretében – segítséget adnak a szabályok pontos ismertetésében és a döntést előkészítő kalkulációban. Az adózási nem választásáról azonban a döntést minden esetben – annak előnyeinek és hátrányainak a mérlegelése után – a vállalkozás vezetőjének kell meghoznia.

 

Az adónemről bővebb információk megtalálhatók: http://5percado.hu/kisadozo-vallalkozasokat-es-kisvallalati-adozokat-erinto-2017-evi-valtozasok/

Budapest, 2016. december 07.

 

Tisztelettel:     

 

dr. Sallai Csilla     

Kamarai tag könyvvizsgáló  


Kapcsolódó dokumentumok:

Vissza a hírekhez!


A honlapon található írások figyelem felhívó jelleggel készültek és tájékoztatásul szolgálnak. Felhívjuk a figyelmet honlapunk jogi nyilatkozatában foglaltakra, amely szerint írásainkban szereplő információk nem helyettesítik a szakmai tanácsadást és nem szolgálnak bármely döntés vagy cselekmény alapjául, azokat a konkrét esetekben mindenki csak a saját kockázatára használhatja fel, illetve az érintett szabályok kivonatos ismertetése, értelmezése miatt nem vállalhatunk felelősséget.

Több mint egy éve ismerem dr Sallai Csillát, és sokszor lenyűgözött, hogy mennyire napra kész a változásokban, és milyen sok ötlete van arra, hogy legyen rendben egy cég könyvelése. Az, hogy 12 fővel dolgoznak, objektíven ...

Bővebben...

Árfolyamok

EUR
CHF
USD

Kamatkedvezmény

Minden esetben kamatköteles, ha a cég a dolgozójának ideiglenes pénzt ad kölcsönt?

Jó hír – nem! Vannak kivételek, amelyeknél nem kell a dolgozónak kamatot fizetni vagy a meg nem fizetett kamatot jövedelemként leadózni.

Bővebben...