Proaktív hozzáállás

Egyre többet lehet hallani arról, új korszak van kialakulóban a vállalkozás világában, amelyben a gazdálkodóknak az adózáshoz és számvitelhez való viszonyulása is meg fog változni. Pontosabban: meg kell, hogy változzon a hozzáállás ahhoz, hogy ne kelljen bírságokat fizetni vagy „eddig bevált eljárások” ne vonják az adóhatóság figyelmét a cégre.

 

Bizonyos jogszabályi változások, illetve ezzel párhuzamosan az adóhatóságnál tapasztalható technikai fejlesztések gazdaságfehérítő hatása mára már nem csak jövőbeni illúzió.

Első lépés volt a pénztárgépek bekötése az adóhatósághoz, amely már akkor is több adóbevételt hozott a büdzsének, amikor még próbajáraton volt, azt követően pedig az aktív ellenőrzések hatására egyre kevesebb kereskedő meri megtenni, hogy „nem üti a gépet”.

 

2018 július 1-jétől a magyar áfa-alanyok számára kötelező lesz a 100 ezer forintot elérő összegű áfát tartalmazó számlák rendeletben meghatározott adattartalmáról adatot szolgáltatni az adóhatóság számára. Az elektronikus adatszolgáltatást a számlázó programmal kiállított számlák esetében valós időben, egy jogszabályban meghatározott sémaállományban kell megtenni.

Ez többek között azt is fogja jelenteni, hogy

·         az adóhatóság – jellemzően - előbb fogja a számla tartalmát látni, mint ahogyan azt a vevő megkapta.

·         a NAV össze tudja vetni a számla kiállítói és befogadói oldalán, illetve tartalmában lévő adatokat más, egyéb adatszolgáltatási kötelezettségekből összegyűjtött adatokkal;

·         kitűnnek a nem időben történő számlázások;

Amennyiben az adóhatóság a számlákról bejövő információk alapján ellentmondásokat lát, vélhetően azonnal megindítja az ellenőrzést.

 

Ezzel párhuzamosan látni kell az adózás rendjéről szóló új törvény is a manipulálások megakadályozásának irányába hat azzal, hogy egy ellenőrzésnél a határozat elleni fellebbezésben már nem lehet majd korábban is ismert, új bizonyítékra hivatkozni. Tehát megszűnik az a gyakorlat, amelynél annak függvényében tárja fel a vállalkozás az adóhatóság számára a bizonyítékait az ellenőrzés folyamán, a jegyzőkönyvre tett észrevételnél, majd a határozatra való fellebbezésnél, ahogyan azt a felépített „védekezési stratégiájában” jónak látja, mert ezeket a „később előkerült” tényeket, adatokat, bizonyítékokat már nem veheti a hatóság figyelembe.

 

Mindezek a változások arra kell, hogy ösztönözzék a gazdálkodókat, hogy a valós teljesítmények és körülmények figyelembe vételével adózzanak.

Egyre nagyobb szerep lesz a gazdálkodóknál a proaktív gondolkodásnak. Előre meg kell az ügyleteket tervezni úgy gazdálkodási oldalról, mint annak adózási oldaláról.

 

Ha egy gazdálkodó nem ismeri vagy nem látja át teljes egészében a cégére, az ügyleteire vonatkozó jogszabályi előírásokat, akkor célszerű előzetese a könyvelők, adószakértők, adótanácsadók, könyvvizsgálók véleményét kikérni.

 



Vissza a bloghoz!

Stallum a Facebook-on

Kereső

Legfrissebb cikkek

Nézd meg, kivel üzletelsz!

Nem volt nehéz előre megjósolni, hogy a NAV egyre szélesebb körben ellenőrzi a vállalkozásoknál a kimenő és befogadott számlák összhangját. Legjellemzőbb esete, hogy olyan számla kerül ...

Bővebben ...

Születőben a minőségi könyvelői munka garanciarendszere

A magas színvonalú számviteli munka mellett elkötelezett könyvelők és a rossz könyvelők miatt pórul járt vállalkozások számára jó hírt jelenthet az a törvénymódosítás, amely alapot teremt a ...

Bővebben ...

Címkék