Hírek

Adózással kapcsolatos változások 2019-re - ÁFA

Jelentős mértékű az ÁFA terén a változás?

Tulajdonképpen: Igen! Az nyári adócsomag elsősorban a hosszabb távra szóló tervezést és felkészülést segítette, azokat is a november 23-án (MK 184.) megjelent szabályokkal együttesen kell értelmezni és alkalmazni 2019 évre. Voltak általános és kisebb-nagyobb kört érintő változások.

 

2018. december 04.

Fél évvel a GDPR bevezetés után

Hogy állunk a GDPR bevezetésével?

Ez nem egy számonkérés szeretne lenni, hiszen minden érintett (értsd alatta: minden olyan gazdálkodó, szervezet, amelynél megjelennek természetes személy adatai) kellően tájékozódhatott a vonatkozó szabályokról, feladatokról és szankciókról. Fél évvel a vonatkozó EU rendelet kötelező alkalmazása után jó áttekinteni, hogyan áll az információtudatosságra való átállás.

2018. november 26.

Ellenőrizze ügyfeleit

Hol és hogyan lehet ellenőrizni egy potenciális vevőt, ügyfelet?

Számtalan adóbírság forrása az olyan szállítói számlákban szereplő ÁFA levonása, illetve költségelszámolása, amelyekről később kiderül, hogy az adott vállalkozás nem a jogszabályi keretek között működött. Az adóhatóság gyakori indoka: a partner előzetes körültekintő ellenőrzésével megállapítható lett volna a csalárdság.

2018. november 09.

Elindult a számlák online adatszolgáltatása!

Milyen teendőim vannak az Online számlázással kapcsolatban 2018. július 1-től? (Ha eddig még nem tettem volna …)

Hosszú ideje „már a csapból is az online számlázás” folyik. A tapasztalat szerint azonban sokan vannak még, akik úgy gondolják, hogy nekik nincs semmi teendőjük, mert ez „csak” könyvelési feladat, amely a könyvelő dolga. A valóság azonban más!

2018. július 04.

9 kis réce kikelt ma végre ...

 

 

 

"9 kis gólya leszállt a tóra, …".

A Stallum irodában ez a nótát kicsit átköltöttük:

"9 kis réce kikelt ma végre ..."

2018. május 16.

Versenytilalmi megállapodás

   Mi védi a munkáltatót attól a kártól, ha a volt dolgozója a konkurenciánál helyezkedik el?

Ez a jogintézmény az ún. versenytilalmi megállapodás lenne, be sajnos ez csak korlátozott védelmet biztosít.

2018. április 18.

„Már 20éve dolgozom együtt Dr Sallai Csillával, akitől sokat tanultam, segítőkészsége ebben a szakmában megfizethetetlen, amit most itt nyilvánosan is szeretnék megköszönni. Emberi hozzáállása, ...

Bővebben...

Árfolyamok

EUR
CHF
USD

Kamatkedvezmény

Minden esetben kamatköteles, ha a cég a dolgozójának ideiglenes pénzt ad kölcsönt?

Jó hír – nem! Vannak kivételek, amelyeknél nem kell a dolgozónak kamatot fizetni vagy a meg nem fizetett kamatot jövedelemként leadózni.

Bővebben...