Mit és meddig?


Így május felé közeledve, a könyvelők „bónusz” feladata az éves beszámoló összeállítása, elkészítése.
Nagyon gyakran találkozunk azzal a szakmai hibával, hogy a könyvelő nem egyezteti le az ügyféllel a beszámolóban szereplő számokat. Ennek több oka is lehet:

  •  „Az ügyfelemet csak az érdekli, mennyi adót kell fizetni.”
  • „Az ügyfél csak felesleges dolgokat kérdez, és egy csomó időt vesz igénybe, amíg azokra választ adunk…”
  • „A beszámoló is olyan, mint egy adóbevallás, nem kell azzal több időt és energiát tölteni…”


Lehetne sorolni a fenti, könyvelők által hangoztatott érveket, de azért szerencsére a könyvelői társadalom nagy része tisztában van azzal, hogy a beszámoló ennél sokkal fontosabb, mintsem hogy egy vállrándítással lehetne - pontosabban szabad volna - elhárítani az ezzel a területtel kapcsolatos, ügyféllel való komoly egyeztetéseket.

A beszámoló elkészítése az ügyvezetés és a tulajdonosok együttes felelőssége. Annak tartalmáért – annak ellenére, hogy a könyvelő állítja össze – az ügyvezető a felelős. A tulajdonosok a beszámoló elfogadásakor ezt a beszámolóban szereplő pénzügyi, vagyoni, illetve jövedelmi helyzetet akceptálják, és ez alapján döntenek az osztalék kivételéről. A jogosulatlan, vagy megalapozatlan osztalékdöntés, illetve osztalékkivétel a tulajdonosoknak is kockázatforrás.

Éppen ezért a könyvelői oldalról nem szabad elfogadni a fenti „laza” hozzáállást. Másrészről a tulajdonosoknak, ügyvezetőknek is tisztában kell lenni a beszámoló szerepével, felelősségével.

Gyakran merül fel a kérdés: Honnan is kellene tudnia egy tulajdonosnak vagy egy vállalkozás vezetőjének ezeket a felelősségi szabályokat?

A jogszabályok, és így a Ptk. feltételezi azt, hogy aki vállalkozik, az ismeri azokat a szabályokat, amelyek a vállalkozásával, annak működési feltételeivel kapcsolatosak. A római jog sokat idézett alapelve: a jogszabályok nem ismerete nem mentesít a jogkövetkezmények alól. A vállalkozók – ha eredendően nem ismerik ezeket a szabályokat, akkor a cég alapításánál közben járó ügyvédnek, illetve a könyvelőnek a feladata lenne, hogy felhívja a figyelmet a vonatkozó jogszabályokra, illetve az ebből eredő esetleges kockázatokra.
Azt is tapasztalják néha a könyvelők, hogy ezek a figyelem felhívások sokszor falra hányt borsónak tűnik. A számviteli és adózási szakemberek viszont egyre jobban azt látják, hogy a vállalkozásokat körülvevő jogszabályok egyre szigorúbbak, egyre több oldalról leselkedik a cégekre a jogszabályok be nem tartása miatti felelősségre vonás veszélye.

A mai „IT világ” feltételei között nagyon nehezen maradhatnak információk az adóhatóság és más ellenőrző szervektől rejtve, illetve az összefüggések feltáratlanul. Bár mindenki tud mondani eseteket, hogy „XY bezzeg ezt is megúszta”, de csak az a kérdés, hogy éppen mit és meddig.
 



Vissza a bloghoz!

Stallum a Facebook-on

Kereső

Legfrissebb cikkek

Nézd meg, kivel üzletelsz!

Nem volt nehéz előre megjósolni, hogy a NAV egyre szélesebb körben ellenőrzi a vállalkozásoknál a kimenő és befogadott számlák összhangját. Legjellemzőbb esete, hogy olyan számla kerül ...

Bővebben ...

Születőben a minőségi könyvelői munka garanciarendszere

A magas színvonalú számviteli munka mellett elkötelezett könyvelők és a rossz könyvelők miatt pórul járt vállalkozások számára jó hírt jelenthet az a törvénymódosítás, amely alapot teremt a ...

Bővebben ...

Címkék