Még több tízezer Kft nem emelte fel a jegyzett tőkéjét a minimum 3 millió forintra. Határidő: március 15!

Még több tízezer Kft nem emelte fel a jegyzett tőkéjét a minimum 3 millió forintra. Határidő: március 15!

 

A jegyzett tőke emelésére megvannak a hagyományos lehetőségek: „lehet készpénzt befizetni vagy apporttal emelni, de vannak készpénzmentes megoldások is. Az új polgári törvénykönyv lehetőséget ad arra, hogy a társaság elhalassza a befizetést, illetve ne feltétlenül pénzben bocsássa rendelkezésre.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy most csak arról határoz a kft. tulajdonosi köre, hogy megemeli a tőkét, akár 3 millió forintra, de most akár egy fillért sem fizet be, és a fizetési határidőt is "kitolhatja" évekre, sőt évtizedekre. Korlát ebben az esetben, hogy egészen addig, amíg a plusz befizetést nem teljesítik, addig nem fizethet osztalékot a társaság, illetve a hiányzó tőkerész erejéig korlátlan felelőssége is van a tagoknak.

Ha viszont feltöltődik ez az osztalék, és eléri a már befizetett összeggel együtt a 3 millió forintot, akkor új lehetőségként az eredménytartalékból lehetőség van a jegyzett, de be nem fizetett tőkerészbe történő átvezetésre.

„Ha a cégek nem fizetnek határidőig, a cégtörvény általános szabályait érvényesítik. Először fizetési felszólítást küldenek, s ha ezután sem teljesítik a tőkebefizetést, pénzbírság jöhet, végső esetben akár a megszüntetésről is határozhat a cégbíróság.”

 

További információk:

http://www.onadozo.hu/hirek/meg_egy_honapjuk_van_a_kis_kft_knek_a_jegyzett_tokejuk_megemelesere

 

http://www.vezinfoblog.hu/kozeleg-kft-k-kotelezo-tokeemelesenek-hatarideje/?utm_source=hirlevel&utm_medium=email&utm_campaign=Vezinfoblog-kozeleg-kft-k-kotelezo-tokeemelesenek-hatarideje  


Vissza az adósok(k) -hoz!


A honlapon található írások figyelem felhívó jelleggel készültek és tájékoztatásul szolgálnak. Felhívjuk a figyelmet honlapunk jogi nyilatkozatában foglaltakra, amely szerint írásainkban szereplő információk nem helyettesítik a szakmai tanácsadást és nem szolgálnak bármely döntés vagy cselekmény alapjául, azokat a konkrét esetekben mindenki csak a saját kockázatára használhatja fel, illetve az érintett szabályok kivonatos ismertetése, értelmezése miatt nem vállalhatunk felelősséget.

"Lassan közeledik az év vége, ilyenkor mindig számba vesszük az eredményeinket, készülünk az év végi ünnepekre és lelkesen tervezgetjük a jövő évet. A Magnolia Day Spa csapata nevében ezúton ...

Bővebben...

Árfolyamok

EUR
CHF
USD

Kamatkedvezmény

Minden esetben kamatköteles, ha a cég a dolgozójának ideiglenes pénzt ad kölcsönt?

Jó hír – nem! Vannak kivételek, amelyeknél nem kell a dolgozónak kamatot fizetni vagy a meg nem fizetett kamatot jövedelemként leadózni.

Bővebben...