Kedves Partnereink!
2018. július 1-jétől kötelező adatot szolgáltatni a legalább 100 ezer forint áthárított áfát tartalmazó, belföldi adóalanyok közötti ügyletekről kiállított számlákról.
A kibocsátott számlák – és számlával egy tekintet alá eső okiratok – adataira vonatkozó adatszolgáltatás 2018. július 1-jétől a kiállítás után, rövid időn belül, elektronikusan teljesítendő. Számlázó programmal történő számlázás esetén a számla-adatokat a számlázó programból emberi beavatkozás nélkül, nyilvános interneten keresztül azonnal, a számla elkészülése után rögtön továbbítani kell a NAV-hoz.
Nyomtatvány (például számlatömb) alkalmazásával történő számlázás esetén a számla adatait webes felületen kell rögzíteni. Az adatszolgáltatást 5 naptári napon belül kell teljesíteni. Ez a határidő rövidül akkor, ha a számla 500 ezer forint vagy azt meghaladó összegű áthárított adót tartalmaz. Az 500 ezer forint vagy annál nagyobb összegű áfát tartalmazó számla adatait már a számlakibocsátás utáni napon rögzíteni kell a webes felületen.
Az adatszolgáltatási kötelezettség főszabály szerint a belföldi adóalanyok közötti ügyletekről kiállított olyan számlákra terjed ki, amelyekben 100 ezer forint vagy azt meghaladó összegű áthárított áfa van.
Az online adatszolgáltatás bevezetésének és az adatokat kezelő rendszer kialakításának célja a gazdaság további fehérítése az adócsalások visszaszorításával. Ezt kiegészíti a NAV szolgáltatásaként az ingyenes online számlázó funkció. A fejlesztéssel nagy mennyiségű számlaforgalom válik láthatóvá és követhetővé a NAV számára, így hatékonyabb lehet a kockázatkezelés és jelentősen emelkedhetnek az áfabevételek.
Az Online Számla rendszerében:
A megoldás alapját egy olyan összetett informatikai rendszer-együttes jelenti, amely képes
Az Online Számla a NAV ellenőrzési munkáját segíti, átláthatóbbá teszi a gazdasági folyamatokat és szélesíti a jogkövető adózók körét.
Online számlázás – online adatszolgáltatás a NAV felé számlázó programokban
A NAV online számlázás, vagyis a számlázó programok online adatszolgáltatásának bevezetése 2018. július 1-től hatályos. Ettől az időponttól minden számlázó programnak képesnek kell lennie arra, hogy a számla kiállítása után azonnal, online lejelentse azoknak a számláknak az adatait, melyek áfatartalma több mint 100 000 Ft. Azok a számlázó programok, melyek erre nem képesek, már nem felelnek meg a jogszabályoknak!
Teendők a számlázó program Online adatszolgáltatásával kapcsolatban:
Mindenképpen kell, hogy rendelkezzünk Ügyfélkapu hozzáféréssel a vállalkozásunk számára, mert ennek birtokában lehet majd a NAV online számla rendszerében regisztrálni.
A következő lépés a NAV online számla rendszerbe történő regisztráció. Ennek lépései itt láthatóak: https://onlineszamla.nav.gov.hu/tajekoztatas_a_regisztraciorol
A regisztrációt követően fel kell venni egy Technikai felhasználót a NAV online számla rendszerébe.
Utolsó lépés, hogy a regisztrációkor kapott adatokat, kulcsokat meg kell adni a számlázó programban.
Amennyiben megtörtént a regisztráció, érdemes a számlázó programot frissíteni, hogy a legújabb verzió legyen telepítve. Ez azért is nagyon fontos, mert a NAV még az utolsó napokban is módosította és még módosíthatja is a működést, amit a számlázó programnak követnie kell.
Forrás:
https://onlineszamla.nav.gov.hu/
https://www.infocentrum.hu/online-szamlazas
Ha eddig Ön nem regisztrálta a vállalkozását és a számlát kiállítói személyt (személyeket) a rendszerben, akkor az első 100 eFt áfa-tartalmat elérő számla kiállítása előtt azt meg lehet tenni.
Budapest, 2018. július 2.
Tisztelettel:
dr.Sallai Csilla
Kamarai tag könyvvizsgáló
Kapcsolódó dokumentumok:
A honlapon található írások figyelem felhívó jelleggel készültek és tájékoztatásul szolgálnak. Felhívjuk a figyelmet honlapunk jogi nyilatkozatában foglaltakra, amely szerint írásainkban szereplő információk nem helyettesítik a szakmai tanácsadást és nem szolgálnak bármely döntés vagy cselekmény alapjául, azokat a konkrét esetekben mindenki csak a saját kockázatára használhatja fel, illetve az érintett szabályok kivonatos ismertetése, értelmezése miatt nem vállalhatunk felelősséget.
„A Stallum Kft vezetője és tulajdonosa, Dr.Sallai Csilla, a könyvelő-könyvvizsgáló szakma hazai elismert vezetője, a Könyvvizsgáló Kamara Könyvelői Tagozatának elnök asszonya, a könyvelők ...
Nemzeti Adó- és Vámhivatal – korábban VPOP és APEH
Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
Magyar Nemzeti Bank (MNB) – aktuális napi Eur árfolyam, alapkamat, infláció, ...
Országos Egészségbiztosítási Pénztár (Oep)
Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság (Onyf)
Kamatkedvezmény
Minden esetben kamatköteles, ha a cég a dolgozójának ideiglenes pénzt ad kölcsönt?
Jó hír – nem! Vannak kivételek, amelyeknél nem kell a dolgozónak kamatot fizetni vagy a meg nem fizetett kamatot jövedelemként leadózni.
Bővebben...