Szoftver nyilvántartás

Nyomtatható verzió

 

Kedves Partnerünk!

Szeretnénk Önt arról tájékoztatni, hogy a BSA (Business Software Alliance) újabb kampányba kezdett. Már adtunk hírt – hasonló körlevélben - korábban is az ezzel kapcsolatos veszélyekről, de ezt a tájékoztatást most ki szeretnénk bővíteni, illetve meg szeretnénk ismételni.

A BSA a következő vállalatok, illetve szoftvergyártók programjait vizsgálja elsősorban: Adobe, Apple, Autodesk, Avid, Bentley Systems, Graphisoft, Microsoft, Symantec, UGS.

A BSA ellenőrzésre felkérő levelében elsősorban (de nem kizárólag) a fenti cégekre vonatkozó szoftverekről szóló nyilvántartást kéri. Ez a nyilvántartást Önöknek kell(ene) vezetni.
A könyvelők abban tudnak az Önök munkáját segíteni, hogy egy esetleges ellenőrzéskor a számviteli nyilvántartásból rendelkezésre bocsátják a könyvelésben nyilvántartott programok listáját. (Ezt egyébként évente legalább egy alkalommal meg is teszik, hiszen a befektetett eszközöknek a mérleg fordulónapjára vonatkozó mennyiségi ellenőrzéséhez rendre küldenek listákat úgy a tárgyi eszközökről, mint az immateriális javakról. Ez a lista tartalmazza a beszerzés keltét, program megnevezését, bekerülési értékét, illetve az elszámolt értékcsökkenést. Ezt a listát kell összevetni a gépeken valóságban futó szoftverekkel.

Gyakran felvetődik a kérdés, hogy van-e joga a BSA-nak ezeknek az információknak a megszerzéséhez.
A válasz: igen. A szerzői jogokról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 16. § (7) bekezdése szerint „a felhasználó köteles a szerzőt, vagy jogutódját (...) a felhasználás módjáról és mértékéről tájékoztatni.” Mivel a fenti szoftvert forgalmazó cégek önmaguk nem tudnak eljárni, ezért maguk helyettük a BSA-t bízzák meg az ellenőrzéssel.

Az APEH és a BSA között van egy együttműködési megállapodás, amelynek értelmében a rendelkezésre nem bocsátott adatokból, illetve a felmerülő esetleges problémákról a BSA az Adóhatóságot is tájékoztatja. Ez pedig – a gyakorlatból tudjuk – adóellenőrzést vonhat maga után.

Kérjük Kedves Partnereinket, hogy a fenti módon történő BSA megkereséseket vegyék komolyan. A fentiekben vázolt módon tudják a könyvelők az Önök munkáját egy esetleges ellenőrzésnél segíteni.

Budapest, 2007. október 19.

 

Nyomtatható verzió


Vissza a hírekhez!


A honlapon található írások figyelem felhívó jelleggel készültek és tájékoztatásul szolgálnak. Felhívjuk a figyelmet honlapunk jogi nyilatkozatában foglaltakra, amely szerint írásainkban szereplő információk nem helyettesítik a szakmai tanácsadást és nem szolgálnak bármely döntés vagy cselekmény alapjául, azokat a konkrét esetekben mindenki csak a saját kockázatára használhatja fel, illetve az érintett szabályok kivonatos ismertetése, értelmezése miatt nem vállalhatunk felelősséget.

20 éve dolgozom Dr.Sallai Csillával és a cégével, az alábbi tapasztalataimról tudok röviden beszámolni, a Stallum Kft-t az alábbiakban tudnám röviden jellemezni.

Sallai Csilla varázslatos személyisége és ...

Bővebben...

Árfolyamok

EUR
CHF
USD

Kamatkedvezmény

Minden esetben kamatköteles, ha a cég a dolgozójának ideiglenes pénzt ad kölcsönt?

Jó hír – nem! Vannak kivételek, amelyeknél nem kell a dolgozónak kamatot fizetni vagy a meg nem fizetett kamatot jövedelemként leadózni.

Bővebben...