UBER adózása

Kedves Partnereink!

Az iránymutatás már az elején tisztázza, hogy a
„mobil alkalmazások segítségével igénybevett személyszállítási szolgáltatás nyújtóinak (például Uber-sofőrök) adókötelezettségeik teljesítése során az egyes adó jogszabályok általános rendelkezéseit kell alkalmazni.”

A platform alkalmazásával összefüggő szolgáltatást nyújtójának adószámot és közösségi adószámot is ki kell váltania, mert egy másik tagállamban letelepedett céggel szerződéses kapcsolatban áll.
A szolgáltatásának üzletszerűnek minősül, ezért áfa-alannyá is válik a sorőr. Ezért a NAV-nál be kell jelentkeznie. Választhatja az alanyi adómentességet is, ha az adóköteles tevékenységéből származó bevétele éves szinten, időarányosan nem haladja meg a 6 millió forintot.

„A sofőrt az utasok számára nyújtott szolgáltatás után adó fizetési, bevallási és számlaadási kötelezettség terheli.”

Attól, hogy az utas nem közvetlenül a sofőrnek fizet viteldíjat és azt nem készpénzzel, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel vagy pénzhelyettesítő eszközzel teljesíti, a sofőr nem mentesülhet a számlaadási kötelezettség alól.
„Az utas számára nyújtott szolgáltatásról minden esetben számlát kell kibocsátania, legkésőbb a szolgáltatás teljesítését követő 15 napon belül. A szolgáltatásról kibocsátott számlában adót is tartalmazó ellenértékként az utas által megtérített teljes összeget kell szerepeltetnie.”

Az Uber sofőr megszerzett bevételének adózása attól függ, hogy milyen formában működik.

A vállalkozási forma lehet:

  • egyéni vállalkozó vagy
  • társas vállalkozó.


A konkrét adózási mód lehet:

  • egyéni vállalkozónál az Szja törvény szabályai szerint,
  • társas vállalkozónál a társasági adó szabályai szerint.


Van rá lehetőség, hogy az Uber sofőr kisadózó legyen, s akkor

  • egyéni vállalkozóként vagy
  • Bt beltagként

választhatja a KATA-t, amely igen kedvező adózási lehetőség.
A vállalkozási formától függetlenül (akár egyéni, akár társas vállalkozóként) két évet meghaladóan működés után az egyszerűsített vállalkozói adó (EVA) is választható.

A NAV felhívja a figyelmet, hogy a
„gazdasági tevékenység bejelentésének elmulasztása illetve a gazdasági tevékenység adószám hiányában való folytatása az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) rendelkezéseibe ütközik és a hivatkozott jogszabály előírásai alapján szankcionálható.”

A részletes szabályok megtalálhatók a NAV oldalán:
http://www.nav.gov.hu/nav/ado/szja/Uber_sofor_vagyok__ho20160122.html

Vélhetően az Uber sofőrök a jövőben fokozott adóhatósági figyelmet fognak kapni …


Budapest, 2016. február 01.

Tisztelettel:



    dr. Sallai Csilla
    Kamarai tag könyvvizsgáló



 
 


Kapcsolódó dokumentumok:

Vissza a hírekhez!


A honlapon található írások figyelem felhívó jelleggel készültek és tájékoztatásul szolgálnak. Felhívjuk a figyelmet honlapunk jogi nyilatkozatában foglaltakra, amely szerint írásainkban szereplő információk nem helyettesítik a szakmai tanácsadást és nem szolgálnak bármely döntés vagy cselekmény alapjául, azokat a konkrét esetekben mindenki csak a saját kockázatára használhatja fel, illetve az érintett szabályok kivonatos ismertetése, értelmezése miatt nem vállalhatunk felelősséget.

20 éve dolgozom Dr.Sallai Csillával és a cégével, az alábbi tapasztalataimról tudok röviden beszámolni, a Stallum Kft-t az alábbiakban tudnám röviden jellemezni.

Sallai Csilla varázslatos személyisége és ...

Bővebben...

Árfolyamok

EUR
CHF
USD

Kamatkedvezmény

Minden esetben kamatköteles, ha a cég a dolgozójának ideiglenes pénzt ad kölcsönt?

Jó hír – nem! Vannak kivételek, amelyeknél nem kell a dolgozónak kamatot fizetni vagy a meg nem fizetett kamatot jövedelemként leadózni.

Bővebben...