Történelem a számlák tükrében

Ezúttal egy kiállítás apropóján írunk néhány sort a szakma anno rovatban.

A kiállítás címe: Történelem a számlák tükrében.

Több mint 20 számla és néhány egyéb gazdasági irat segítségével próbáljuk felvázolni a XVIII. századtól a XX. századig Magyarország gazdaság- és társadalomtörténelmének alakulását.

Az első feljegyzések gazdasági folyamatokról Mezopotámiában jelentek meg. Körülbelül Krisztus előtt 3500-ban a sumérok már foglalkoztak az éves kenyér (gabona) és sör mennyiségének elszámolásával, és azt a maguk által fejlesztett ékírással feljegyezték agyagtáblákra. Krisztus előtt 3000-ben Egyiptomban és Babilonban használni kezdték a „tartozik” és „követel” fogalmakat, amire régi papirusztekercseken bukkantak rá régészek. Az ókori görögnél a Krisztus előtti ötödik században már tudunk olyan tisztségviselőről, akinek feladata volt az attikai államszövetség pénztárának zárszámadását elkészíteni.

795-ben Nagy Károly frank király rendeletet adott ki a királyi birtokokról és a birodalmi uradalmakról, melyben előírta az összefoglaló év végi zárlati jelentéskészítést, ami egy jól felépített vagyonkimutatás volt. Az első kereskedői okirat a Hanza városok szövetségének központjából, Lübeckből származik, ahol egy posztókereskedő 1180-ban egy pergamentekercsre 160 gazdasági eseményt rögzített le egyszerű formában.

A számla olyan bizonylat, amelyet áru értékesítésekor vagy szolgáltatás teljesítésekor állítanak ki. 1426 óta tudunk áruszámlákról, amit az áru értékesítésekor állítottak ki. Ezek az ekkor Európa gazdasági központjának is nevezhető itáliai városállamokban jelentek meg először.

Magyarországon a számlák fénykora 1867 után volt. Korábban is találkozunk számlákkal, de a XVI-XVII. századokban igen ritkán. Ennek oka, hogy az ország gazdaságilag rendkívüli mértékben hanyatlik, hiszen 1526, majd 1541 után az ország két birodalom (Habsburg és török) kifosztását szenvedi el. A gazdaság hanyatlott, sok helyen árucsere folyt, nem pénzért való vásárlás. Az újabb kutatások azt mutatják, hogy a lakosság száma nem csökken drasztikusan, inkább stagnál. Az 1715. és az1720. évi összeírások szerint a XVIII. század elején 3,8-4 millió lehetett a lakosság száma. Ez még minimális növekedést is mutat, hiszen a XVI. század elején 3,3 millióra, a XVII. század elején 3,5-3,7 millióra taksálhatjuk ezt. A szakadatlan háborúk következtében megfogyatkozó magyarság a honkereső délszláv és román lakossággal szemben kisebbségbe került. Míg a XV. század végén a Magyar Királyság lakosságának 75-80%-a magyar volt, az 1720. évi országos összeírás alapján a népességnek már csak 45-50%-a maradt magyar. Ez is jelentős kihatással volt a gazdasági életre.

A XVIII. század végén, a XIX. század elején bekövetkező, a nyugat-európaitól jóval mérsékeltebb gazdasági fejlődés már látszik abban is, hogy egyre több számlával találkozunk. Az éppen idén 150 éve létrejött kiegyezés aztán soha nem látott fejlődést hozott a gazdaságban, amit tükröznek a számlák. Még a két világháború közti időkben is, a megmaradt országrészben a számlák nem gazdasági hanyatlást mutatnak. Ám az 1950-es évektől nyoma sincs annak a számla kultúrának, ami 1867 után kialakult.

A számlák és az egyéb gazdasági iratok fontos források. Kellő mennyiségű forrás tanulmányozásával megismerhetők egy-egy korszak gyártott termékei, ezek árai, az adott cégek tevékenységi köre, a megrendelők köre, a cégek telephelyei, szakmai, gazdasági kiállításokon való szereplésük, elismerésük. A számlákon a képi ábrázolások között láthatunk korabeli jeleneteket, gyárak, üzemek, üzletek –sokszor inkább idealizált- képeit, különféle árusított termékeket, illetve díszítő, keretező, elválasztó célú mintázatokat, és persze különféle betűtípusokkal szerkesztett megoldásokat is, melyek egy-egy korszakra is természetesen jellemezőek. Ezeken különleges, dokumentatív értékű régi iratokon a „mindent a vevőért” gondolatiságot érzékelhetjük. Pozitív kifejezések, figyelemfelkeltő rigmusok, udvariassági formulák különféle változataival találkozhatunk.  

További szakma anno cikkek